Amikor eldöntöttem, hogy elkezdem a saját vállalkozásomat, akkor minden olyan információnak örültem, aminek köszönhetően sokkal jobban beleláthattam a bt alapításába. Mivel korábban még csak egyéni vállalkozó sem voltam, ezért a bt alapítása számomra teljes rejtély volt. Tudom, hogy ezzel belevetettem magam a mélyvízbe, de mindig is szerettem a kalandokat és a kihívásokat, ezért úgy gondoltam, hogy ezzel is meg fogok tudni birkózni. Amikor rájöttem, hogy mennyire összetett a bt alapítása, akkor azért egy kicsit elbizonytalanodtam. Na de nem akármilyen fából faragtak engem, úgyhogy nem adtam fel már az első nehézségnél.
![bt alapítása](https://fehernemu24.hu/wp-content/uploads/2024/03/bt-alapitasa.jpg)
Egyébként is azt olvastam valahol, hogy ha valaki már az első nehézségnél feladja a dolgokat, akkor neki nem való a vállalkozói életforma. Ez viszont egy cseppet sem jellemző rám, hiszen én, ha valamit nagyon szeretnék, akkor azért a végletekig is képes vagyok elmenni. Ezért már előre elkészíttettem a vállalkozásomhoz szükséges profi fotókat is.
Amikor a bt alapítása kapcsán keresgéltem az interneten, akkor bukkantam rá a grossoffice.hu oldalára. Ezt a honlapot nagyon gyorsan megszerettem, mert nemcsak a bt alapítással kapcsolatban tudtam meg szinte mindent, de remek tanácsokat is olvashattam a cégalapítással kapcsolatban. Ezeket fel is jegyeztem magamnak, hogy a későbbiekben is meglegyenek.
A weboldalon egyébként egy helyen minden olyan lényeges információ megtalálható, amire egy induló vállalkozónak szüksége lehet: cégalapítás, cégmódosítás, cégjegyzék, járulékok, kft alapítás, székhelyszolgáltatás.
Korábban nem hallottál még a székhelyszolgáltatásról? Semmi gond. Mielőtt a Gross Office oldalára tévedtem, előtte én sem tudtam, hogy ilyen egyáltalán létezik. De miután elolvastam a holnapjukon a székhelyszolgáltatás részleteit, akkor már biztos voltam benne, hogy nekem szükségem lesz ilyenre.
A Gross Office székhelyszolgáltatása minden vállalkozó életét meg tudja könnyíteni. Hiszen nemcsak a papíron szükséges dolgokat biztosítják a vállalkozások számára, ami az üzleti cím és a székhelyen kihelyezett cégtábla. Mindemellett még az adminisztrációval is foglalkoznak és a hivatalos leveleket is átveszik. Sőt, nemcsak átveszik, de továbbítják is őket szkennelve az email címedre. Így semmilyen fontos határidőről és információról nem fogsz lemaradni.
Miért kell a hivatalos levelekre ilyen nagy hangsúlyt fektetni? Először is azért, mert gondolom Te sem szeretnél lemaradni semmilyen olyan hírről, változásról vagy határidőről, ami a vállalkozásodat érinti. Másrészt pedig azért, mert a hatóságok is komolyan veszik a levelek átvételét. Ezért mindenképp érdemes lehet figyelni ezekre a dolgokra. Azonban, ha a grossoffice.hu-val dolgozol együtt, akkor ez számodra semmilyen plusz feladattal nem fog járni. Nem kell minden nap a postást várnod a székhelyen vagy a postaládában talált értesítő miatt a postán sorban ácsorognod. A Gross Office mindent megtesz a Te kényelmed érdekében, ezért online mindenről értesülni fogsz.
Ha valami miatt ügyvédre is szükséged lenne, mondjuk a bt alapítása során, akkor ezt is tudnak biztosítani számodra. Szoros kapcsolatban állnak ügyvédi irodákkal, ezért csak a legjobbat fogod kapni tőlük. Illetve ennek is köszönhető, hogy minden helyzetben törvényesen és jogszerűen járnak el. Még a székhelyre érkező hatósági szerveket is törvényesen fogadják.
Ennél is többre lenne szükséged? A Gross Office csapata még ezt is tudja fokozni. Ugyanis rajtuk keresztül arra is van lehetőséged, hogy ipa mentes székhellyel rendelkezz. Ezt a Pest megyei Újlengyel területén tudjátok megvalósítani.
Mint látható, a grossoffice.hu csapata olyan komplex szolgáltatást tud nyújtani a vállalkozások számára, amit kár lenne kihagyni. Az olyan kisebb feladatokat, mint pl. a székhely teendői, egyenesen ajánlott kiszervezni vagy delegálni. De ki értene jobban a székhely ügyeihez, ha nem egy olyan csapat, akik nap mint nap ezzel foglalkoznak?! Éppen ezért, ha biztos kezekbe szeretnéd adni a székhelyed kisebb feladatait, akkor ajánlom a figyelmedbe a Gross Office csapatát. Bennük szerintem Te sem fogsz csalódni, ahogy az a 16 ezer elégedett ügyfél sem, akikkel már eddig együtt dolgoztak.
Nézz szét a honlapjukon, informálódj a részletekről és csapjatok bele a székhelyszolgáltatásba már akár holnap!