Elképzelhető, hogy a nők többségének kényelmetlen ezt bevallani, de én akkor is el merem mondani, hogy ha felkérnének rá, akkor bármikor nagyon szívesen vállalnék fehérneműs fotózást. Ezt úgy is ki merem jelenteni, hogy ma már egy kicsit többet mutat a mérleg, mint pár évvel ezelőtt, magyarán legalább jó 10-15 kilót felszedtem magamra, de én ezzel a külsőmmel is nagyon meg vagyok elégedve.
Szerintem ugyanis annak a fokmérője, hogy ki mennyire érzi jól magát a bőrében, mennyire van kibékülve magával és a külsejével, az nagyon is fontos.
Egy nőnél pedig végképp elengedhetetlen, hogy úgy érezze – akárhány kilós is -, hogy értékes és kívánatos.
Persze, erre az eszmefuttatásomra egy barátnőm azt mondta, hogy én mégis miért töröm a fejem fehérneműs fotózáson, hiszen láthatnám, hogy fehérnemű modellek milyen pózokba vágják magukat. Én pedig láthatólag nemcsak hogy meghíztam, hanem konkrétan minden testrészem fáj. Azt javasolta, hogy ilyen kondíciókkal menjek inkább manuálterápiás kezelésre.
Ezen a beszóláson jól megsértődtem, mert hát persze, erősen van valóság alapja. A sértődésen túl arra jutottam, hogy a kezembe veszem a sorsom, és valami megoldás után nézek.
Először is utána néztem annak, hogy mit jelent az, hogy: manuálterápia. Csak annyit sejtettem, hogy valami kézhez köthető dologról van szó, habár mégsem masszázs.
Aztán megtaláltam a pontos leírást, és tulajdonképpen azt a konzekvenciát vontam le belőle, hogy a manuálterápia egy olyan foglalkozást jelent, melynek során a terapeuta és páciens szorosan együttműködik egymással annak érdekében, hogy a görcsös, merev izomzat, a végtagok kilazításra, ellazításra kerüljenek. Elsősorban itt a gerinc és a medence speciális fogásokkal történő tulajdonképpeni életre keltéséről van szó.
Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a manuálterápia tulajdonképpen nagyon sok módszert lefed. Kellőképpen informálódva nagy biztonsággal vetettem magam bele a további keresésbe, mégpedig a: manuálterápia budapest kereső szavakkal.
Ekkor történt meg a nagy “áttörés”, hisz a rengeteg találat közt ráleltem a therapy4u.hu weboldalra is. És ahogy itt körbe néztem, rengeteg módszert láttam, amit a Gerincterápiás Központnál alkalmaznak az ügyfeleik gyógyulása érdekében.
A teljesség igénye nélkül például neurodinamikát, trigger kezelést, muligan koncepciót, maitland koncepciót és az egyik általam nagyon preferált módszert, a mckenzie tanfolyamot, de még olyan ritkaságszámba menő terápiához is hozzájuthatunk itt, mint a szegmentális stabilizációs tréning.
A szegmentális stabilizációs tréning célja nagyvonalakban az, hogy az úgynevezett mélyizmokat, melyek biztosítják a gerinc optimális stabilitását és helyzetét – megerősítse, illetőleg hogyha ezek a mélyizmok valamely okból degenerálódnak, begyulladnak, akkor azoknak megerősítse a terhelhetőségét, esetlegesen az egész negatív folyamatot visszafordítsa. Célja az, hogy elérje, hogy a mozgás újra felszabadultsággal és örömmel töltse el a pácienst. Ennek a kezelésnek az eredményeképpen megnő a gerinc terhelhetősége, valamint leredukálódik a fájdalom újbóli fellobbanásának esélye.
A terápia hossza természetesen nagymértékben függ attól, hogy milyen régóta áll fenn az adott páciensnél a fájdalom.
Egy másik napjainkban nagyon népszerű terápia, mely a Therapy4U-nál is megtalálható, az a trigger pont kezelés és stretching. A trigger pontok olyan speciális pontok, melyeknek nyomásával kiválthatunk fájdalom mentességet. Sokak tapasztalják bizonyára azt a problémát, hogy a túlterhelt izmokban apró kis csomók keletkeznek. Ezek a kis csomók nagyon fájdalmasak lehetnek akár önmagukban is, valamint közelükben az izomzat érezhetően feszes tónusú, mely szintén kellemetlen érzetet okoz.
A terápia során ezekre a trigger pontokra nyomnak rá. Ez a nyomó mozdulat természetesen egy azonnali kis fájdalommal jár, ami a nyomás megszűnését követően abbamarad, és a páciens fellélegezhet, hogy megszabadult az adott fájdalomtól.
Ez a terápia is egy jó példa arra, hogy csak egyfajta módszerrel nem igazán hatásos a gerinccel kapcsolatos problémák megoldása. A Therapy4U ezt a trigger pontos kezelést pontosan a fájdalom csökkentésére, illetve megszüntetésére használja, és ahogy megoldódott a fájdalom kiváltása, már alkalmazza is a következő terápiát, hisz egyfajta módszerrel csak a felszínen enyhül a fájdalom, mely egy összetettebb probléma részeként jelentkezett.
Ennek a trigger pontos kezelésnek a hatására javul a flexibilitás és a mozgások kivitelezése, így csökken a sérülés veszélye. A nyomások hatására javul a keringés, és az izomfáradtság is enyhül, mindent egybevetve, a mozgástartomány kitolódik.
Ennek a módszernek a stretching részében a gyógytornász otthon végezhető, egyszerű gyakorlatsort tanít be a páciensnek. A stretching az izomegyensúly helyreállításában segít, valamit kijavítja a testtartást, és természetesen hatékony fájdalomcsillapítóként is működik.
A Mckenzie módszer, vagy tanfolyam a trigger pontos kezelés stretching részére hajaz abból a szempontból, hogy a gyógytornász szakember ebben az esetben is olyan egyszerű gyakorlatokat mutat be, tanít meg a paciensnek, melyet aztán otthon is könnyedén végre tud hajtani.
Ez a módszer a mechanikai problémák leküzdésének remek lehetősége. Gyors és hatékony fájdalomcsillapítást lehet vele elérni.
A Gerincterápiás Központ esetében elmondhatjuk, hogy idézőjelesen „teljesen nyílt lapokkal játszanak”, hiszen nemcsak a náluk alkalmazandó módszerekről, kezelésekről adnak weboldalukon számvetést, hanem betekintést adnak még a munkatársakról is. Weboldaluk vízszintes menüsorában ugyanis a „csapatunk” címkére kattintva megtekinthető ugyanis a Gerincterápiás Központnál foglalkoztatott összes gyógytornász – fényképpel, valamint a szakterületük feltüntetésével.
A másik dolog, amiben nem árulnak zsákbamacskát a Gerincterápiás Központnál, az pedig nem más, ami sok embert, leendő pácienst visszatart attól, hogy egy híres, népszerű magánklinikát felkeressen. Ez pedig nem más, mint a szolgáltatások díjszabása. A Therapy4U ebből a szempontból is gondol leendő pácienseire, ugyanis teljesen korrekt módon, szintén a weboldalon, abszolút jól látható és kattintható módon, az „áraink” címke alatt közzéteszi díjszabását, mégpedig gyógytornász szakemberre, adott módszerre, valamint időtartamra bontva.
A Therapy4U Gerincterápiás Központ & Medical Fitness Stúdió weboldalán, a therapy4u.hu-n megtalálhatjuk még a központhoz vezető utat is, hisz a „kapcsolat” kategórián belül találunk mobiltelefonszámot, címet és e-mail címet is.
Itt arról is tájékoztatnak bennünket, hogy hogyan történik az időpontfoglalás: vagy a recepciójukon keresztül hétfőtől csütörtökig délelőtt 8 és délután 20 óra között, valamint péntekenként délelőtt 8 órától délután 14 óráig.
Amennyiben az e-mail-es kapcsolatfelvétel hívei vagyunk, akkor sem ér bennünket semmiféle hátrány, hisz a Gerincterápiás Központ munkatársai az üzenetekre 24 órán belül válaszolnak, és felhívnak bennünket – természetesen akkor, ha megadtuk a telefonszámunkat.
Ha beregisztrálunk a Gerincterápiás Központnál, akkor még gördülékenyebbé válik a kommunikáció, hisz csupán pár kattintással online is időpontot foglalhatunk.
A központ munkatársai annyiban kérik a páciensek együttműködését, hogy amennyiben először látogatunk el hozzájuk, lehetőleg legalább 10-15 perccel előbb érkezzünk a lefoglalt időpontunknál, hogy a recepciós munkatárs fel tudja venni az adatainkat.
A therapy4u.hu weboldalon a „kapcsolat” menüpont alatt még a közlekedéssel kapcsolatban is találhatunk jó tanácsokat, valamint a parkolási lehetőségekről és tájékoztatnak bennünket.
Ezek után nagyon egyszerű dolgunk van – mivel már nem kell keresgetni a manuálterápia budapest keresőszavakkal. Legalábbis esetemben egyértelmű a döntés, és nem is látok más ésszerű lehetőséget, minthogy mihamarabb időpontot foglaljak a Therapy4U Gerincterápiás Központ & Medical Fitness Center-nél. Hiszen ki tudja? Ha eltűnnek a fájdalmaim, még az is lehetséges, hogy egyszer megvalósulhat az én álmom is, a fehérneműs fotózás.